|
|
Tízezer forinttal növekedik a havonta felvehető Diákhitel összege szeptembertől, bizonyos intézmények hallgatói pedig áthidaló kölcsön nélkül finanszírozhatják költségtérítésük díját a felvett összegből - jelentette be a rendszerben történt változásokat Őri András, a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs igazgatója.
“A felvehető összeg költségtérítéseseknél havi 50, az államilag finanszírozottak esetében pedig havi 40 ezer forintra emelkedik, miközben a korábbi összeghatárok is megmaradnak, így a hallgatók 15, 21, 25, illetve 30 ezer forintot is igényelhetnek havonta” - mondta el a Diákhitel-tanévnyitó nevet viselő sajtótájékoztatón Őri András.
Aki még soha nem kért Diákhitelt, de szeretné, hogy az összeg már október 15-én megérkezzen a számlájára, annak szeptember 15-ig kell benyújtania kérelmét a kijelölt postahivatalokban, vagy az együttműködő bankfiókokban.
A megváltozott tanulmányi adatok, a folyósítás és a kifizetés gyakoriságának módosításáról, valamint az összeghatár megváltoztatásáról szóló dokumentumokat azonban elegendő szeptember 30-ig eljuttatni a Diákhitel Központba.
Egy kormányrendelet februári módosításával szeptembertől egészen új lehetőséget is kínál a diákhitelezés rendszere.
“Húsz kedvezményezett intézmény költségtérítéses hallgatói ezentúl úgy kezdhetik meg szeptemberben tanulmányaikat, hogy tandíjukat az októberben kifizetett diákhitelből finanszírozzák, addig pedig az intézmény megelőlegezi számukra a beiratkozott hallgatói státuszt.
Ezzel a megoldással többé nincs szükség áthidaló kölcsön felvételére, mely jelentősen megnehezítette a hallgatók helyzetét” - számolt be a kommunikációs igazgató.
Az igényléshez szükséges engedményezési űrlapot az egyes intézmények Neptun/ETR oldaláról, vagy a honlapról kell letölteni és kitöltve leadni az egyetem, vagy a főiskola tanulmányokkal foglalkozó irodájában szeptember 15-ig.
A kért összeget így a Diákhitel Központ az intézmény számlájára utalja, ahol költségtérítésként írják jóvá az összeget.
“Az új konstrukció bevezetése előtt minden intézményt megkerestünk, egyelőre húsz egyetem, főiskola csatlakozott a programhoz, jövőre azonban tovább szeretnénk növelni ezt a létszámot” - mondta el Csillag Tamás vezérigazgató.
Az intézmények névsora megtalálható a honlapon.
Jelentős előrelépés az sms-küldő szolgáltatás bevezetése is, a rövid üzenetekben kezdetben a hitelfizetés elmaradásáról értesítik az ügyfeleket.
“A szöveget az ombudsman megkérdezésével állítottuk össze, a volt hallgató pedig csak abban az esetben kap további információkat ilyen formában, ha arra válaszban feljogosít minket” - közölte az adatvédelmi jogok miatt aggódók megnyugtatására a vezérigazgató.
A szükséges nyomtatványok mind megtalálhatók a diakhitel.hu-n, melyet az egyéb információk miatt is érdemes végigböngészni. Számos hasznos információ mellett az ügyfelek számára nyújt segítséget a hitelkalkulátor és a diákhitelezés rendszerét is pontosan megismerhetik itt az érdeklődők.
Az oldalon megtekinthető az évente megjelenő kiadványt is, melynek legújabb számát az augusztus 29-ei sajtótájékoztatón is bemutatták.
A diákhitelben részesült hallgatók számának alakulását, a törlesztés számadatait is tartalmazó terméket a politikusok, rektorok, a sajtó munkatársai, elemzők és a hallgatók számára készítették el.
A rendszer sikere is jól látható az ebben közölt tények alapján, hiszen a 2007/2008-as tanévben a 18 939 újonnan csatlakozott hiteligénylővel együtt összesen 84 001 felsőoktatásban tanuló számára 22,3 milliárd forint diákhitelt fizettek ki, az elmúlt tanévben számon tartott 97 387 törlesztésre kötelezett ügyfél pedig a befizetendő hitel 191 százalékát egyenlítette már ki.
A Diákhitel Központ folyamatosan a legmegfelelőbb konstrukciókat kutatja fel azért, hogy a kölcsön kamata továbbra is stabil maradjon, mely jelenleg 9,5 százalék.
“Közbeszerzési pályázat eredménye alapján az Erste Bankkal és a Magyar Fejlesztési Bankkal kötöttünk szerződést hitel felvételére, illetve egyedülálló módon az Európai Beruházási Banktól is kapunk kölcsönt, mely intézmény kizárólag a magyar diákhitel rendszerét biztosította együttműködésében” - számolt be Őri András a hitelezést biztosító forrásokról.