Történelmi, egyben hihetetlen pillanat: az Anima Sound System, kicsiny hazánk első és lényegében műfajteremtő elektronikuszenei együttese tizenöt éves.
Amikor az első lemez megjelent, nehezen hihettük, hogy ilyesmi létezhet Magyarországon: a masszív elektro-dub alapokba szervesen illeszkedő világzenei motívumok, finom ízléssel komponált számok, kristálytiszta vokál - igazi reveláció.
Németh Gergely és Prieger Zsolt, a zenekar producer-szerző-párosa az elmúlt években számos lemezt, remixet készítettek maguknak és másoknak, számos zenei kirándulást hajtottak végre a dub-, a filmzene-, a jazz-, sőt, és metál-zene világába is, dolgoztak Kim Casconeval és az Asian Dub Foundationnal, az utóbbi évben DJ-ként is bemutatkoztak Európa-szerte, most azonban minden energiájukkal az új Anima-album dalain dolgoznak.
“68″
A zenekar a kezdetek óta túl van pár komoly zenei váltáson - most éppen a elektronikát mixelik a 80-as évek diszkóvilágával -, de azóta is honunk egyik legkedveltebb, megújulni mindig kész zenekara.
A jubileumi koncerten bemutatkozik az “új” énekesnő, az egykor a Tekerd-en vendégszereplő Prieger Fanni, lesznek új számok, régi dalok új hangszerelésben, felhangzik a 68, a Legyen így, a Revolution és a többi Anima-sláger, csattogós elektró, rohanós, politikus dalok, pumpálós diszkó, különleges fények, egyszóval minden, amiért az Animát - immár 15 éve - szeretjük.
És nem akármilyen vendégek is lesznek az estén: a Fine Cut Bodies, Tommy Brutkho és MC Phreek is tiszteletét teszi.
Gatyákat felkötni, indul a tánc!
15 éves az Anima Sound System
2008. 12. 30.; A38 hajó
Jegyek: 1500 / 2000 HUF
Anima Sound System, Fine cut bodies, tommy Brutkho, Mc Phreek
- Deutsch Gábor a Merlinben lemezbemutat
- Beatroot Folks – céklanépek a Merlinben
- Deti Picasso és Schtimm az A38 hajón
- LB27 Reggae Camp Don Carlossal
- Hamarosan új Arctic Monkeys album




























