A Sziget -1. napja a Tankcsapda 20. szülinapi zsúrjáról szólt, Skafunderzzel, Kowalskyval, Blackouttal, de mivel ezeken úgysem voltam kint, jöjjenek a Tankok!

HUC @ Sziget 09 Fotoblog

Már a HÉV-megállóban érezni lehetett a fesztiválok egyik nagy csodáját, az ingyencuccokat: most épp “Lángos - Connecting people” feliratú pólókat osztogattak a Szigetre igyekvőknek, csak úgy (mindenféle cégér nélkül), pusziért.
Természetesen megjelentek az ellentüntetők is: egy nagyi, miután a Filatorigátnál az elősörtől mosolygó, relatíve hangos fesztiválozók talpra érkeztek, elkezdett jó hangosan kajabálni a fennmaradt utasoknak: “Hát ezért kell ez az egész? Koszosak, büdösek, be vannak rúgva! Aztán még húszezerért hetijegy? Húszezerért? Azért, hogy aztán idejöjjenek mocskosan, aztán üvöltözzenek? Húszezerért?”, mire egy mosolygós hangulatban lévő srác csak annyit jegyzett meg “ó, mamika, ha csak húszezer lenne…”

A környéket egyébként jól biztosítják a rend őrei: a mellékutcákban több a “POLICE” feliratú pólós, mint a fesztiválozó, talán épp ezért tart húsz percig eljutni a megállótól a K-hídig, ahol viszont igen gyorsan csordogál befelé a tömeg és a táskaellenőrzésnél sem csesztetik az embert, pláne akkor, ha már eleve nyitott zsákkal érkezik és felsorolja a bevinni kívánt termékek hadát.

A területen javarészt egyelőre magnóról (gyk. cédé vagy mp3) szólt a muzsika, a Mokkacukában őrjöngve ugrabugráltak a csajok valami “kurvajó díenbís cuccra”, míg a Nagyszínpadon Kowáék izzították a vendégsereget a fő attrakcióra.

Talán sosem fogom megérteni, miért kell kvázi-egyenruhába öltözni egy-egy rokkkoncertre: a Nagyszínpad előtt álldogáló, éneklő, pogózó, ugráló, táncikáló fiatalok és öregek megközelíthetőleg 85%-án Tankcsapda feliratú ruhadarabok takarták el a sörhasakat, míg mondjuk jómagam egy hibiskusmintás, narancssárga hawaii-ingben féltem attól, hogy valaki pofánvág emiatt, még akkor is, ha ilyen sosem történt.
Tankcsapda pólóban diszkóba meg meetingekre kell menni, nem Tankcsapda koncertre, mert abban nincs semmi poén.
Bár, éljen a birkaszellem, meg a nemzetegyesítés.

A Rockzenekar (szép, nagy kezdőbetűkkel) 20.30-kor kezdett és húzták is egészen 22.58-ig, természetesen, minden kisebb-nagyobb slágert előhúzva, amik az elmúlt 20 évben valakinek valamiért fontosak lehettek, úgyhogy lehetett őrjöngeni a Rióra, a Fiúk ölébe a lányokra és a Legjobb méregre egyaránt, de lassabb szerzemények is előkerültek.
Hogy a fiúk ki tudják fújni magukat, egy közel 6 perces prezentáció szakította félbe a bulit, ami pont egy perccel volt hosszabb a kelleténél, de az utána következő bő egy órás muzsikaszó rögvest elfeledtette mindenkivel a kis intermezzo okozta hangosgitár-hiányt.

Mint utóbb, a bandával való beszélgetés során megtudtam, a teljes programot két szlovákiai fesztiválon lepróbálták, tehát közel sem érte felkészületlenül őket az idő hosszúsága, bár nem mindenhol süvítenek tűzijátékrakéták a tömegben sikítozók feje fölött és bár ez adta meg a látvány savát-borsát, nekem mégis inkább a “Csőre töltve” alatt a kivetítőn megjelent sztrippelő hölgyek vonták el a figyelmem bármiről, ami körülöttem történt.
Ekkorra már Fejes úr fülese kontaktos lett, de profi csapat lévén, ez senkinek nem tűnt fel rajta kívül.

Az igazán durva látvány tényleg az, hogy ötvenezer ember egyszerre mozdul, egyszerre él, egyszerre énekel, a színpadon pedig összesen három faszi csinálja a rock ‘n rollt.
Nem kell ide százlábú csapat, nem kell semmi. Ez a három fazon és húsz évnyi őszinte zenélés kell ahhoz, hogy mindenki fejét levigye a gitárszóló.
Ezért a Tankcsapda a legjobb magyar rockzenekar.
Boldog születésnapot.