2010. szeptember 3. péntek. Ma Hilda, holnap Rozália ünnepli névnapját.
pestmost.hu

Kábszerfórumot tartottak

A Pest Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum október 22-én tartotta regionális szakmai konferenciáját, amelyen Pest megyéből közel 150 védőnő, pedagógus, pszichológus, gyermekorvos, családsegítő és szociális munkás vett részt.
A programot Sinkovicz László a PMKEF elnöke, a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg.

A konferencián neves szakemberek a kábítószer fogyasztás, valamint a kábítószer elleni küzdelem lélektani, és mentálhigiénés kérdéseiről tartották előadásaikat.

Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, tanszékvezető egyetemi tanár a segítők személyes mentálhigiénéjéről beszélt részletesen.
A professzor asszony elsőként arra irányította rá a hallgatóság figyelmét, hogy tárgyközpontú világban élünk és a személyiségünkre alig, vagy egyáltalán nem fordítunk figyelmet.
Mivel az emberek tehetetlensége leggyakrabban dühbe és agresszióba csap át, ezért megelőzésként a saját feszültségünk oldását javasolta, amire kitűnő módszer lehet akár a reggeli torna is, ami szinte azonnal kikapcsolja a szorongás központját.

Legfontosabb szabálynak tartja, hogy tanuljunk meg lazítani.
Példaként említette, hogy emlékezzünk vissza korábbi pozitív élményeinkre, gondolatban éljük át újra ezeket és a kutatások szerint 30 másodpercen belül az örömünk energiákat tud mozgósítani.
A szakember szerint nem szabad megfeledkeznünk a lelkünk „kiszellőztetéséről” sem, azaz ki kell beszélni és „letenni” az ártalmas gondolatainkat, érzéseinket.
A leghatásosabb gyógyírnek ezért a közvetlen emberi kapcsolatokat tartja. Dr. Bagdy Emőke a közös programok, a kikapcsolódás fontosságát is hangsúlyozta. Azt is kiemelte, hogy a cél életerő, ezért mindig legyen jövőképünk.
A professzor asszony előadását vastapssal jutalmazta a hallgatóság.

Dr. Habil. Nagy Beáta, klinikai gyermekpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi docens a mentálhigiénés prevencióról beszélt a gyermekek és a nevelők körében.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezet türelmetlen viselkedése, a média és a számítógépes játékok negatív énképet alakíthatnak ki a gyermekekben.

Azt is hangsúlyozta, hogy ha a gyermekek nem tanulják meg érzelmeiket kifejezni, akkor az szociális zavart és konfliktust okoz. Együttműködő konfliktuskezelő módszert javasolt a jelenlévő védőnőknek, pedagógusoknak, szociális munkásoknak.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyerekekkel való beszélgetés során nélkülözhetetlen a mosoly, a bólintás az odafigyelés, valamint az úgynevezett serkentő kérdés. A szakember szerint a hiteles, azaz a tényleges odafigyelést biztosító beszélgetések mellett nagyon hasznos a sportolás, a zenélés és a csoportos közös élmények.

Dr. Bugán Antal, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a függőség lélektani hátterét mutatta be. Többek között arról beszélt, hogy a mai kort szellemi egyoldalúság jellemzi.
Arra figyelmeztetett, hogy megszűnőben van a belső figyelem. Arra is kitért, hogy a vallásos, hívő embereknek jobb a lélektani dinamikája.

A Pest Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a szakminisztériumtól 2 700 ezer forintot nyert el pályázaton, melyet a Pest Megyei Önkormányzat 300 ezer forinttal egészít ki.
Az összesen a 3 millió forintból 2,5 millió forintot iskolai prevencióra, 500 ezer forintot pedig koordinációs tevékenységre fordítanak Pest megyében.

pestmegye.hu

Megosztás:
Ezek az ikonok ún. közösségi könyvjelző oldalakra mutatnak, ahol meg lehet osztani másokkal is amit fontosnak találsz.
  • e-mail
  • Google
  • TwitThis
  • Facebook
  • Blogter.hu
  • Startlap.hu
  • Linkter
  • Linkzona.hu
  • Hirlapom.hu
  • RSSkapu.jjsoft.hu
  • Napisajto.hu
  • Linklog
  • Internetmedia
  • MyLink
  • LinkList
  • del.icio.us
  • Digg
  • Live
  • Mixx
  • Fleck
  • Furl
  • YahooMyWeb

Kapcsolódó anyagok:


Hirdetés



© Pestmost.hu - Pest megyei, regionális hírportál - minden jog fenntartva. | impresszum és felhasználási feltételek, adatvédelmi nyilatkozat | archívum | cimkefelhõ | hírcsatornák | mobil verzió