2010. március 18. csütörtök. Ma Sándor, holnap József ünnepli névnapját.
pestmost.hu

Vakondok - premier január 16-án

A budapesti szubkultúra művelői és közönsége több százezres tömeget jelent. Nem lehet ezt a szubkultúrát, annak művészeit és az underground életmód művelőit alábecsülni és figyelmen kívül hagyni.
A Vakondok öt arcot választ ki ebből a világból és rajtuk keresztül mutatja be azt, ami a celebek terepén kívül van, ami nem Megasztár, nem „barátok közt” és nem Hooligans. De létezik, alkot és alakul.


Ifjúsági kártya a terézvárosi fiataloknak

A már évek óta nagy sikerrel működő Szépkorú és Nagycsaládos kártyák mintájára megszületett Terézváros Önkormányzatának jóvoltából a Terézvárosi Ifjúsági Kártya, amely segítségével a VI. kerületben élő 14 és 18 év közötti fiatalok a kerületben működő bizonyos szolgáltatásokat kedvezményesen vehetnek igénybe – jelentette be Verók István polgármester.
A kedvezményeket nyújtó elfogadóhelyek aktuális listája megtalálható a és a […]

Füstölés a Nyugat téri metróállomásnál

Füstöt észleltek a Nyugati téri metróállomáson a Lehel tér felé december 14-én.
A forgalmat leállították, az alagutat kiürítették és áramtalanították, a szakemberek a műszaki hiba okát kezdték keresni.
A tűzoltók végül porraloltóval szüntették meg a keletkezett izzást.
Az alagutat újra áram alá helyzeték, és amikor a BKV szakemberei úgy ítélték meg, hogy a terület újra biztonságos, a forgalmat […]

Indul a Csendet kérünk! kampány

Hivatalosan is útjára indult a Csendet kérünk! kampány, melyet a kulturált szórakozás jegyében indított a VI. kerületi Vendéglátóipari és Élelmiszerkereskedelmi Üzletek Érdekvédelmi Egyesülete az önkormányzat támogatásával.
A kezdeményezés lényege, hogy kitartó munkával szélesebb körben is elfogadtassa s megerősítse a kulturált kikapcsolódás hagyományait.
A pesti Broadway-re és környékére látogatók plakátokon, asztali kártyákon és söralátéten találkozhatnak a kampány felhívásával, […]

Kabátzsebből loptak

A BRFK Zseblopási Alosztálya eljárást indított – őrizetbe vétele mellett – egy 38 éves és egy 36 éves férfi ellen, mert megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy a Nyugati téren található egyik gyorsétteremben december 13-án az esti órákban zseblopás módszerével eltulajdonították egy nő kabátzsebéből a mobiltelefonját.
A két férfit tettenérték és a helyszín közelében elfogták, az anyagi kár […]

Hirdetés


© Pestmost.hu - Pest megyei, regionális hírportál - minden jog fenntartva. | impresszum és felhasználási feltételek, adatvédelmi nyilatkozat | archívum | cimkefelhõ | hírcsatornák | mobil verzió