Vakondok - premier január 16-án

A budapesti szubkultúra művelői és közönsége több százezres tömeget jelent. Nem lehet ezt a szubkultúrát, annak művészeit és az underground életmód művelőit alábecsülni és figyelmen kívül hagyni.
A Vakondok öt arcot választ ki ebből a világból és rajtuk keresztül mutatja be azt, ami a celebek terepén kívül van, ami nem Megasztár, nem „barátok közt” és nem Hooligans. De létezik, alkot és alakul.



A HYPNOSIS bemutatja: Finger Lickin’ Special

Régi formáját hozza a Hypnosis ezzel a nyomokban bréket és mogyorót tartalmazó partival, amelyre egyből elhívták a nemrég 10 évessé öregedett legendás Finger Lickin‘ kiadó három nagymenőjét!
Egész estés ujjnyalás lesz az angolokkal a nagyteremben, a bemelegítést is kivételesen egy érdekes vendég, Volta Johntra, a világpolgár végzi.


Fort Knox Five az Instantban

Ismét Budapesten köszönthetjük a Fort Knox Five-ot, méghozzá a belvárosi Instantban, ráadásul ingyen és bérmentve.
A bomba maxik, ütős remixek (Louis Armstrong, Skeewiff), fergeteges élő fellépések és klubestek révén ma már a zenei világ meghatározó szereplőinek számítanak.


2ManyDJs - A pop eltitkolt kölkei először Magyarországon

Milyen, amikor látszólag túl sok DJ lepi el a volt-tévészékházat?
November 27-én nem kevesebb, mint a belga electro banda, a Soulwax egyik fele, avagy a 2manydjs és 20 hazai lemezlovas kelti új életre a kívülről jól, viszont belülről kevésbé ismert épületet.
A műsoron szürreális képi-zenei show: több teremben pörögnek a lemezek, és telnek meg a hajdani stúdiók és vetítőtermek egzotikumra vágyó partizókkal és újra élettel!


Mashupcentral: Lobsterdust a Cha-Chában

Folytatódik a MashupCentral partisorozat: Simon Iddol vendége ezúttal Dj Lobsterdust lesz, egyenesen a nagy alma szívéből, NYC-ből.


HUC.hu Podcast EP03: Vicktor Smith (H)

Vicktor Smith a tavalyi Balatone Fesztivállal összekötött HUC.hu dj-verseny 3. helyezettje volt - nem felejtettük el és ő sem felejtett el minket.

 
 HUC.hu Podcast EP#03 - Vicktor Smith (H): Play Now | Play in Popup | Download