
Régen várt második lemezének anyagát mutatja be – London és Párizs után a hazai publikum előtt is - november 27-én az A38 hajón a Barabás Lőrinc Eklektric.
A decemberben már a boltokban is kapható új korong jóval egységesebb, letisztultabb, de egyben pörgősebb is a 2007-es “Ladal”-nál, mindemellett pedig legalább annyi slágervárományos dalt tartalmaz, mint elődje.
A koncerten a bemelegítésről a Singas Projekt gondoskodik, majd a levezetés pedig Dermot & Suhaid dolga lesz.
A BombTheJazz pontosan 5 éve, 2004. október 23-án rendezte meg az Első Hivatalos Magyarbulit, amelynek célja a magyar poptörténelem elfekvőben lévő, de annál életrevalóbb felvételeinek újrabemutatása, illetve táncrendbe állítása volt.
Az Elsőt sorrendben a Második követte, majd a Harmadik, míg végül a töretlen siker nyomán világossá vált, hogy a továbbiakban teljesen értelmetlen megszámozni e bulikat.
A Sunday Session az őszi Minyon klubos kezdés előtt összeborul a Fucktothemusic-kal és mutatják ki a foguk fehérjét: különös vendégek, harapós beatek, cseppet sem füstmentes környezet.
Budapest új partisorozata, a Real Your Nature igyekszik szakítani a ‘90-es évek mára megkopott sikerstílusaival.
Augusztus 28-án felsírnak a hajókürtök, hiszen folytatódik a BTJ diszkóparádéja!
Kilépés a mobil verzióból
(az eredeti oldal megtekintése).